Itt a 1,5 hetes zsírégető kihívás

20
74
views

Nyakunkon a nyár, kezdődik a strandszezon Te pedig épp azon agyalsz, hogy a sok edzés ellenére még mindig akad egy kis felesleg deréktájékon? A jó hír az, hogy még van 1,5 heted, amíg beköszönt a naptári nyár, ami most úgy tűnik 30 fokos meleggel fog érkezni. A rossz hír viszont az, hogy ebben a 1,5 hétben a beledet is ki kell hajtanod, ha látható eredményt akarsz felmutatni. Segítségképp viszont egy zsírégető kihívásra invitáljuk, mert tudjuk, hogy célok nélkül minden baromi nehéz. Habár ez most így is baromi nehéz lesz, hiszen három összetevő szükséges a leghatékonyabb zsírvesztéshez és ha az egyiket is félvállról veszed, akkor bizony kiestél a játékból, mert a határidő így is nagyon szűkös, amibe nem fér bele egyetlen egy botlás sem. 

burn-fat-q_main.png

A zsírvesztésben segítségünkre szolgál majd pár zsírégető formula. Ám mielőtt eszeveszett fogyitabletták rendelésébe torkollna ez a challenge, nagyon fontos megvizsgálni, hogy nem-e egy felépített béna marketinges átveréssel találod szembe magad, amelyben azzal kecsegtetnek, hogy x hónap alatt 10x súlyfeleslegtől tud megszabadulni az ember, amihez elégséges, ha otthon ülsz a kanapédban az Euro 2016-ot nézve. Sajnos rengeteg ilyen oldallal találkozunk a mai napig, ahol ezek a sültgyökerek fogyást vagy izmosodást ígérve, arra lobbiznak, hogy minél hamarabb rendeld meg a „csodaszert”, mert ha xy-nak összejött, akkor Neked is simán sikerülni fog. Ezt tetőzik még azzal, hogy beraknak egy előtte-utáni képet, ami végleg meggyőzi az áldozatot. A legrosszabb esetben pedig hírességet is felkarolnak, ami még hitelesebbé teszi a dolgot. Habár ez ritka, mert erre már nincs kerete az agyfurkász bandának. Az viszont egyáltalán nem ritka, hogy elfelejtik odaírni a páciens diétáját és edzéstervét, ami mellé szedte ezt a bogyót és ki tudja, mennyire befolyásolta, ha befolyásolta egyáltalán a súlyveszteségét.

Miután megtanultuk/felelevenítettük a „csodaszerek” emberfeletti erejét és két lábbal leereszkedünk a földre, lássuk milyen valós lehetőségeink vannak a zsírfeleslegek eltüntetésére.

1. Diétázz, mint egy kiéhezett oroszlán

Inkább koplalj ha értéktelen kajáról van szó, az marad a hiénáknak, de zabálja ha értékes hús van terítéken. Hiszen ne feledd, hogy már csak 1,5 heted van. Nem fér bele a csalónap és az éjszakai „csak benézek a hűtőbe, nincs e valami könnyű kaja”. Emellett, viszont hatványozottan figyelni kell a fehérjebevitelre, nehogy átess a ló túl oldalára. A felépített izmokat nem kellene pont a célegyenesben leamortizálni.

12148684685_b8b8766767_b.jpg

2. Kardiózz minden nap

Egyik zsírégető sem működik fizikai aktivitás nélkül. A zsírégető nem egy csodaszer. Önmagában semmit sem ér. Iktass be tehát minden napra egy-egy kardió jellegű mozgást. A legjobb lenne, ha intervall típusúak lennének (sprintek vagy ugrálókötelezés). Aki súlyzós edzést végez, az most kapaszkodjon meg, mert az edzés erre a 1,5 hétre 3 órásra fog gyarapodni. Mivel nagyon szorít a határidő, nem teheted meg – ami egyébként ideális lenne-, hogy az egyik nap kardiózol a másik nap pedig gyúrsz. Ilyen esetekben a kardiós tevékenységet érdemes a súlyzós edzés után végezni, mert az edzés közben megemelkedett növekedési hormon szintnek köszönhetően dupla olyan eredményes a zsírégetés, mint a súlyzós edzés előtt. Én erre a 1,5 hétre azt javasolnám, hogy felejtsd el az izolációs gyakorlatokat és támaszkodj inkább az alapgyakorlatokra, mert egyrészt nem fogod bírni szusszal, másrészt az alapgyakorlatokra (guggolás, felhúzás, húzódzkodás, tolódzkodás) jellemzően, azokat vagy saját testsúllyal hajtjuk végre vagy pedig nehezebb súlyokat használunk hozzá, ami nagy oxigénfelvételt gerjeszt, így gyorsabban előkészíthetjük testünket a zsírégetésre.

high-intensity-interval-training-hiit.jpg

3. Használj zsírégetőket

Ha a fenti két szabályt szigorúan betartod, akkor működni fognak a zsírégetők. A legtöbb zsírégető tartalmaz L-karnitin-t, ami nem egy újkeletű fejlesztés. Az L-karnitin-nak nagy szerepe van a zsírszövetek mobilizációjában. Előfordulhat, hogy a megemelkedett oxigénfelvétel rovására mennek az L-karnitin raktáraink, ezért érdemes azokat pótolni. Mi kétféle módot ajánlunk erre. Az egyik egy kényelmesebb megoldás tabletta formájában a másik pedig egy folyékony halmazállapotú igazán ínyenceknek való 500 vagy 1000 ml-ben kapható formula.

L-Karnitin tablettás és folyékony kiszerelésben

Az L-Karnitint a fizikai ativitás előtt kell használni, mert nagyon hamar felszívódik. Ha épp úton vagy az edzőterembe, akkor a folyékony vagy a kapszula forma a lehető legjobb választás. Amikor már elkezded a súlyzós edzést, az L-Karnitin már szinte kérni fogja, hogy a tested fizikai aktivitásba kezdjen. A nagy igénybevételnek kitett sportolók általában a tabletta formát kedvelik jobban, mivel az lassabban szívódik fel, de esetünkben a folyékony formula még kedvezőbb lehet, hiszen a súlyzós edzést követően a kardió előtt extra L-karnitin-el segíthetjük a zsírbontást. 

373028311_gym-beam-l-carnitine-tabs-1000mg.jpg 392326968_gym-beam-l-carnitine-1000ml-150000mg-l-1000ml-150000mg-l.jpg

 

CLA tablettás kiszerelésben

Ez idáig nem esett szó a CLA zsírégető hatásáról. Ha viszont szeretnénk biztonságban tudni a kemény munkával felépített 3616.jpgizomszöveteinket, akkor a CLA lesz a te terméked! A CLA 1000 mg egy természetes anyag, amely stimulálja a zsírsejtek lebontását és hat a testsúlycsökkenésre. A CLA egy konjugált linólsav, természetes receptúrával,
amely hatékonyan segíti elő a zsírégetést. Egyfajta kapuként működik, amely megakadályozza a zsírnak, hogy belépjen a zsírsejtekbe. A zsír ahelyett, hogy a zsírsejtekben rakódna le, átmegy az izomsejtekbe, amely az energiatermelés során ég el. Tudományosan igazolt, hogy a CLA segít csökkenteni a testzsírt és növelni a tiszta izomtömeget. A CLA csökkenti a sejtekben a zsírlerakódást és megakadályozza a túlzott elhízást. A gyorsított zsírégetés elősegíti az izmok energiaellátását, aminek következtében megnő a tiszta izomtömeg. 

Ne legyenek illúzióink

Ezek a termékek jól alkalmazkodnak testünk ingereihez és bekapcsolódnak a kémiai folyamatok lezajlásába, de mindez mit sem ér, ha a kanapén ülve várjátok a sültgalambot. A fent leírt kemény diéta, az edzésforma és zsírégető formulák hármasa szükséges ahhoz, hogy a leghatékonyabban induljon meg a zsírveszteség. De, hogy necsak szófosás legyen az akció, tapssztaljátok ki Jómagatok. Tartsátok be a három alapszabályt és 1,5 hét múlva gyertek vissza, írjátok meg a tapasztalatokat és ha a komoly diéta, edzés és zsíregető ellenére sem sikerült ebben a 1,5 hétben legalább 2 kg-ot leadni, akkor meg lehet kövezni minket. Addig is sok sikert, még több kitartást és ne csaljatok, mert végső soron úgyis magatokkal fogtok kitolni! 

 

20 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ez egy iszonyú káros és ostoba cikk. Nem a strandszezonért kell normál alkatúnak lenni, hanem az egészségért. Minden, ami fent le van írva, ellentmond a józan észnek. A zsírégetők szedése, a drasztikus diéta és a hirtelen radikálisan megemelt edzésmennyiség is.

    És a (x) is lemaradt a végéről, pedig fizetett hirdetésnél úgy szokás.

  2. @gwr: igaz volna, ha a cikk kezdőknek szólna. A cikkben több utalás is van erre. Például az álltalad épp említett edzésmennyiség. Az tudja növelni 3 órára az edzését aki eddig 1,5 órákat edzett. És aki edzett már napi 1,5 órákat annak másfél hétig napi 2,5 -3 óra edzés nem fog egészségtelenbe átcsapó radikális változást jelenteni. Egyébként, ha puha vagy a 3 órás edzésre, akkor mit szólsz Rich Piana 8 órás bicepsz edzéséhez? Ja, hogy annak sem látod semmi értelmét és tök káros, igaz? Kihívások és motiváció nélkül ez a sport sem létezik. Néha meg kell törni az edzés monotonitását és nem árt egy kis egészséges kattanás is hozzá, már ha érted miről beszélek.

  3. Aki napi 1.5 órát edz, annak nem kell a strandszezon miatt aggódnia. Aki napi hármat, az meg vagy profi szinten sporttol, vagy egy dologtalan fitneszbuzi, aki ezzel kompenzál valamit. Ahigy az is, aki bicepszméretekre van ráizgulva. Soha nem edzettem 3 órát, napi 1 bõven elég. Ennyire puhány vagyok.

  4. @zsocasos: Vagy csak nincs családod. Ha munka és 2-3 gyerek mellett is 3 órákat edzőteremben töltesz, akkor az megint csak beszédes.

    De mindegy, az alapvető hülyeség még mindig fennáll: olyan ember, akinek elméletben szánod a cikket, gyakorlatilag nem létezik (napi másfél órát edz, és nem kezdő, de háj van a derekán, amit hirtelen másfél hét alatt kell leadni), mindenki más számára faszság. Nem mellesleg direkt reklám.
    Olyan, mintha antalvali fitnesztanácsadónak állna.

  5. @gwr: az elméletet tömegnövelésnek hívják: napi 1,5 óra edzés, a cél a nagy izomtömeg. Ilyenkor akarva akaratlanul a zsírszövet is gyarapodik a magas ch bevitel miatt. aki egy nyári versenyre készül be vagy szimplán a strandszezonra, az kb 1 hónapja kezdte el a szálkásítást és ott is akadhat még némi felesleg, amit 1,5 hét alatt akár le is lehet dolgozni.

  6. @gwr: Nő vagyok, van munkám és ugyan csak 1 gyerekem, de minden nap (kiv. hétvége) napi 2 órát (plusz zuhanyzás, készülődés) az edzőteremben töltök reggelenként. Elviszem a suliba és 8-tól 10-ig spinning + egyéb edzés. Hazamegyek, nekiállok a munkának (home-office), délután gyerekért megyek és vacsorát főzök, este pedig még legtöbbször dolgozom kicsit, pótolva a délelőtt edzéssel “ellógott” időt.
    És mindehhez nincsenek pink cuki edzőcuccaim, nem eszem/iszom semmilyen szert hozzá, folyadéknak csapvizet fogyasztok. 40 éves elmúltam, vannak barátaim, teljes az életem.
    Mindezt azért írtam csak le, hogy ne ítélj egy puszta adat (napi 2 óra pl) alapján sztereotip módon.
    Tudom, hogy nem mindenki engedheti meg hogy 11-kor álljon neki a napi munkának, (éjjel pótlom mint írtam), de nem is az volt a célom, hogy bebizonyítsam, hogy ez bárkinek megy.

  7. @zsocasos: Rich Piana vállaltan csinált mások által (pld.tudomány) egészségtelennek mondott dolgokat. Szóval vele példálózni nem biztos, hogy jó ötlet.
    Azt írod:
    “Inkább koplalj ha értéktelen kajáról van szó, az marad a hiénáknak, de zabálja ha értékes hús van terítéken. Hiszen ne feledd, hogy már csak 1,5 heted van. Nem fér bele a csalónap és az éjszakai „csak benézek a hűtőbe, nincs e valami könnyű kaja”. Emellett, viszont hatványozottan figyelni kell a fehérjebevitelre, nehogy átess a ló túl oldalára. A felépített izmokat nem kellene pont a célegyenesben leamortizálni.”

    Aki napi másfél órát edz, méretes izomtömeget növelt már és ezzel nincs tisztában, az ki az?

    @háténimmár:
    A leírtak alapján és ha a sok edzés és megfelelő izomtömeg mellett csak az a gondod, hogy hogyan adj le másfél kilót egy hét alatt kétszeres edzésmunkával és egy kis (upsz, bújtatott reklám) zsírégető tablettával, akkor neked szól ez a cikk. Ha nem, akkor meg megint csak oda kanyarodunk, hogy kinek is?

    Egyébként meg
    @gwr: +1

  8. Jó lenne a dolog, működne is, csak annyi a bibi, hogy az első hetekben a fogyás sajnálatosan úgy történik, hogy – L-Carnitine ide, CLA oda, – elsődlegesen VIZET veszít az izomzat.

    Azaz ez csak látszólagos fogyás lesz.
    Amint kicsit több folyadékot vesz magához a delikvens, abban a pillanatban “hízik” is.
    Ugyanis a szervezet az első néhány kemény edzést követően – éppen az őt ért sokk miatt – el kezd több vizet tárolni az izomzatban. Ezért van az, hogy aki fogyni szeretne, az az első két hétben NEM FOG.

    Összegezve, ez a másfél hetes edzés – legyen az bármilyen kemény – csak látszólagos eredményt hoz.
    Ráadásul a kezdők esetében ilyen edzés mennyiséget dőreség lenne elvárni, a profik pedig tudják – ahogy a fenti hozzászólásokból is kitűnik -, hogy ez nem hoz túl sok eredményt.

    Nem utolsó sorban, éppen ezt használják ki a profik, mármint a másfél hetes edzés alatti VÍZ vesztést.
    Ettől lesznek szép szálkás izmaik.

    Ennyi.

  9. A múlt hetem brutálisan stresszes volt, edzeni edzettem, kajálni szokás szerint kajáltam és lement 4 kiló az idegeskedéstől úgy, hogy nem akartam egy dekát sem fogyni. Azóta már nyugi van és sikerült 2 kilót visszatornáznom…

  10. @zsocasos:
    “akkor mit szólsz Rich Piana 8 órás bicepsz edzéséhez? “
    Mondjuk azt, hogy egy idióta szteroidokkal megtömve? Ráadásul ez is kevés volt neki, így magába injekcióztatott egy közepes hordó syntholt, hogy izmosabbnk nézzen ki. Attól, hogy a többi kis agyhalott kajálja a faszságait csak annyira lett hiteles ember, mint Győzike…

  11. Hasonló módszert kipróbáltam, igaz, én kettészedtem a programot, reggel kardió, este edzés volt, így heti 8 alkalom lett. Kb. 2 hét után indult be észrevehetően a dolog, addig szinte alig valami. Egész egyszerűen a szervezetnek is kell némi idő, míg reagál a megváltozott intenzitásra, ingersűrűségre, legalább is utólag ezt gondolom. Hogy másoknál is így lesz-e, azt kíváncsian várom.

  12. Rich Pianával példálózni??? Yihaaaaaaaa! Abban a lényben annyi szteroid van, hogy akkor sem fog elbomlani, mikor a csernobili reaktor vizét már ásványvíznek palackozzák. Idióta.

  13. Ezzel maximum vízből lehet 1,5kg-ot veszíteni. Gyertek vissza, mondjátok el a tapasztalatokat, aztán gyertek vissza 1 héttel később, és azt is meséljétek el, hogy a mínusz másfélből plusz három lett!!!

  14. @TarzanBorz: Értő olvasás hiánya…
    Nem akarok fogyni. Semennyit. Csak azt írtam le, hogy egy minimális adatból (napi 2 óra edzés) ne kategórizáljunk már be senkit, hogy vagy profi, vagy fitnessz-fanatikus, ráadásul biztosan nincs családja. Vagy ha van, akkor rossz anya/apa.
    A kategorizáláshoz ennél kicsit több adat kell.

  15. @háténimmár: Értem, tehát neked sem szól ez a cikk. Az a baj, hogy te nem értetted meg mi a baj ezzel a cikkel és ráugrottál egy olyan mondatra, amiről azt gondolod, hogy te a létezéseddel megcáfolsz, pedig sajnos nem. 🙁

Comments are closed.